XIV. Leó pápa üzenete 2026 nagyböjtjére

Meghallani és böjtölni - A nagyböjt mint a megtérés ideje

Kedves testvérek!
A nagyböjt olyan időszak, amikor az Egyház anyai gondoskodással arra hív bennünket, hogy újra életünk középpontjába állítsuk Isten misztériumát, s így hitünk új lendületet kapjon, és szívünk ne szóródjon szét a mindennapok aggodalmai és zavaró körülményei között.A megtérés útja mindig akkor kezdődik, amikor engedjük, hogy Isten igéje elérjen bennünket, és készséges lélekkel befogadjuk. Összefüggés van tehát Isten igéjének ajándéka, az előtte megnyitott tér, valamint az általa bennünk végbevitt átalakulás között. Ezért a nagyböjt alkalmas időszak arra, hogy odafigyeljünk az Úr hangjára, és megújítsuk elhatározásunkat Krisztus követésére: vele együtt járva az utat Jeruzsálembe, ahol beteljesedik kínszenvedésének, halálának és feltámadásának misztériuma.

A teljes üzenet letölthető:  xiv-leo-papa-2026-evi-nagybojti-uzenete.pdf (187 kB)

A Székesfehérvári Egyházmegye az idei évben is megjelentette a Nagyböjti lelki füzetet, melyet szeretettel ajánlunk mindenki számára.

Áldott Nagyböjti felkészülést kívánunk!

Letöltés:  bojti_fuzet_2026_web.pdf (1.2 MB)

1100 körül született Belgiumban, Limburg tartományban. Az ófelnémet Evermode név jelentése: ”bátor, mint egy vadkan„. Mikor Szent Norbert, kevéssel rendjének Prémontréban történt megalapítása után Cambraiban barátját, Burchard püspököt meglátogatta (1120-ban) s ott prédikált, egy fiatal, a 20 éves belga Evermod vágyat érzett, hogy a szent férfiúhoz csatlakozzék. Vele ment Prémontrébe s belépett a rendbe. Kedves tanítványa lett Norbertnek, akit 1121-ben elkísért Kölnbe, majd 1122-ben Antwerpenbe Tanchelin tévtanának leküzdésére, 1129-ben Wesfáliába, 1126-ban Rómába és Magdeburgba. Ott volt szeretett mesterének halálos ágyánál is. Szászországban a gottesgnadeni kolostor prépostja volt, majd 1138-ban a magdeburgi Mária- kolostor prépostja lett. 
Az 1154-ben, az Oroszlán Henrik herceg által alapított ratzeburgi püspökségnek, Evermod lett az első püspöke. Miután 1154. július 13-án Hartwig Hamburg-Bréma-i érsek püspökké szentelte, Oroszlán Henriktől kapta meg a világi beiktatást (Investitura). Oroszlán Henrik meghódította és Westfáliából hozott telepesekkel népesítette be a polabok más néven vendek (szláv népcsoport) földjét. Tizenkét premontreit iktattak be kanonoknak s egy tizenharmadik lett a prépost. Az itt letelepedett premontreiek nemcsak kereszténnyé tették, hanem el is németesítették a vidéket. Evermod - ahogyan Norbert - ragaszkodott a szigorúbb Szent Ágoston-i „ordo monasterii”-hez, és követte Norbert nyomdokait az egyházi reform területén is. Szent Evermod és társai szigorú, apostoli életének oly hatása volt, hogy a keménynyakú nép, mely azelőtt véres kézzel tette tönkre a keresztény misszionáriusok munkáját, - most meghajtotta nyakát a kereszténység előtt. Ezért nevezik Szent Evermodot máig „a szászok fényének” és „a vendek apostolának”. Működése révén, melyben Henrik is támogatta, megszaporodtak a templomok a polabok földjén.
Két okmányt ismerünk, amelyen Evermod, mint tanú szerepel. Az 1163. október 18-ával keltezett „wisby-i privilégium”-ot és az 1171. szeptember 9-én kiállított schwerini püspökség alapítólevelét. 1172-ben Walo havelbergi és Berno schwerini püspökkel együtt lübecki püspökké szentelte a herceg jelenlétében Henriket, a braunschweigi Szent Egyed-kolostor apátját. Állítólag jelen volt 1174-ben a Wolfbüttel melletti Steterburg kolostor felszentelésén is. 1176-ban Berno schwerini püspökkel együtt megerősítette Oroszlán Henrik egy adománylevelét a lübecki Keresztelő Szent János-templom számára. Úgy tudni, hogy elkísérte Oroszlán Henriket Szentföldi zarándoklatára és az onnan hozott ereklyéket a dómtemplomnak adta. 
Csodákat is említ róla C. Arnold cisztercita apát krónikája: 
Egyszer Henrik, két előkelő fríz nemest tartott fogságban. Minthogy ezeket kegyetlen módon kínozta, Evermod részvétet érzett irántuk s gyakran kérte a herceget, engedje őket szabadon. Azonban hasztalanul. Közben eljött a Húsvét s a foglyok is résztvehettek az istentiszteleten, de béklyókban és őröktől kísérve. Mikor a püspök megáldotta a népet szenteltvízzel, a béklyókat is meghintette e szavakkal: "Isten felsegíti az elnyomottakat, az Úr kiszabadítja a megkötözötteket", s azonnal széttörtek nagy zajjal a bilincsek, s a megszabadultak áldották az Istent. Ez a Szent György-hegyen történt, ahol akkor a püspöki székhely volt s a bilincs hosszú időn át a templomban függött az esemény emlékére. 
Egy másik alkalommal Evermod a brémai érsekkel, Hartwickkal Dithnarsenben volt megbeszélésen. Evermod mutatta be a szentmisét az érsek jelenlétében. Ugyanebben az időben ütött agyon valamelyik ottani lakos egy előkelő embert. Mikor ezt a püspök megtudta, amint ez akkor szokásban volt, a szentmise alatt akarta kiengesztelődésre bírni a feleket. Esengve kérte tehát azt, akinek rokonát megölték, hogy bocsásson meg felebarátjának s hivatkozott a Miatyánk szavaira: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Mivel az illető nem hajlott a szóra, lejött püspöki trónusáról s az ereklyéket kezében tartva annak lábaihoz borult. Mikor azonban az rettenetes esküvésekkel esküdött Istenre, a Boldogságos Szűz Máriára s a szentekre, hogy soha meg nem fog bocsátani, a püspök szent haragra gerjedve hatalmas ütést mért arcára. Mindenki azt várta, hogy az ember most a püspökre fog támadni, de csodálatos módon épp az ellenkezője történt, mert a következő pillanatban felemelt kézzel fogadta meg az illető, hogy megteszi a püspök kívánságát s kibékült felebarátjával.
Egy másik csoda alkalmával Evermod püspöki öltözékben volt, s kesztyűk nélkül akart valamit tenni. Levette főpapi kesztyűjét s félretette. Mikor ismét fel akarta venni, csodálatosan a levegőben lebegve találta őket. Akik csak látták szerfelett elámultak.
Evermod 1174. február 17-én halt meg. Istennek tetsző életet élt haláláig. A ratzeburgi székesegyházban, a déli folyosón, az oltár mellett van sírja; kis négyszögletes kőlap fedi, mely az írásból ítélve a 14. századból való. Sírfelirata így hangzik: "evermodus epus primus". Okmányok nem maradtak fenn tőle sem eredetiben, sem másolatban, ezért nem ismerjük pecsétjét sem. A püspöki székben követte őt Szent Isfrid (1180-1204) és Szent Ludolf (1236-1250). Emléküket máig nagy tisztelet övezi.
A ratzeburgi egyházmegye későbbi sorsa így alakult: 1504 május 22-i bullájával II. Gyula pápa a ratzeburgi premontrei káptalant világi székeskáptalanná változtatta át. 1566-ban ez a káptalan a reformációhoz csatlakozott. 1648-ban az osnabrücki békében szekularizálták és Mecklenburgnak adták. Majdnem 500 évig állt fenn az egyházmegye - írja Masch a ratzeburgi egyházmegye történetében - s hatása félreismerhetetlen az északnyugati Németország fejlődésére. Megszelídített vad népeket a kereszténység áldásos működése által, megszüntette a barbár pogányságot, terjesztette a földművelést, templomokat alapított, terjesztette a műveltséget és a tudományt. Túlkapásokat és gaztetteket zabolázott és büntetett meg. Ha nem is találunk történetében nagy eseményeket, mégis, püspöknél és káptalannál egyaránt látjuk azt a szellemet, mely Krisztusért és Egyházáért dolgozik, a törekvést, hogy az Egyházat felmagasztalják, a kitartást a rend és a jog mellett. Lassan hatott mindez, de biztosan és tartósan. S ha ma is megmaradt az egykori kolostorkörnyék lakosságánál s földművességénél a hűséges kitartás az elődök szokásai és viselete mellett, ha köztük erőteljes, nyílt, becsületes gondolkodás érvényesül, ki tagadhatja, hogy mindennek megalapozása a premontreiek idejére mutat vissza.