HALICÁ BOCSKOR

Sopronkeresztúr (ma Deutschkreutz, Ausztria), 19. század második fele

Az ókori lábbeliket idéző fél pár bocskor növényi cserzéssel kikészített kecskebőrből, egy darab sík bőrlapból szabott elkészítéséhez nem volt szükség különösebb szakértelemre. Lábra illeszkedő formáját a talp és a felsőrész összefűzésével alakították ki. Mérete szokatlanul nagy, szalagjai hosszabbak, mint más bocskoroknak.

A bocskor a hagyományos zsidó közösségekben a halicá, az elbocsátás szertartásának legfontosabb kelléke. A Tóra előírásai szerint a megözvegyült gyermektelen asszonyt a sógora köteles feleségül venni. A törvény betartásának kettős célja volt: biztosította az elhunyt férj emlékének megőrzését, a család ezen ágának fennmaradását, akik így az özvegyről is tovább gondoskodtak. Ha az elhunyt férfi fivére nem kívánt házasságot kötni özvegy sógornőjével, az asszony bepanaszolhatta a bíráknál, és a halicá szertartás elvégzésével mindkettőjüket nyilvánosan felmentették a levirátusi kötelezettség alól. A halicá szertartás során az özvegy lehúzza sógora lábáról a bocskort, eldobja, és eléje köp, majd azt mondja: „így jár az a férfi, aki testvére házát nem akarja felépíteni”. A szertartás után az özvegy szabadon választhat új házastársat.

Ezt a lábbelit 1911-ben vásárolta meg a Néprajzi Múzeum Grünbaum Gyula kereskedőtől, akinek közvetítésével a Sopron környékén élő zsidó közösségek kultúráját dokumentáló tárgyak a gyűjteménybe kerültek. A halicá bocskort saját lakóhelyén, Sopronkeresztúron (ma Deutschkreutz, Ausztria) gyűjtötte. A település a várvidéki „Hétközség" (Siebengemeinde) egyike, ahol Nádasdy Ferenc, majd Esterházy Pál birtokán a zsidók virágzó hit- és közösségi életet élhettek. (Fülöp Hajnalka)

Segítsük véradással beteg testvéreinket!

E heti lehetőség: szerda 14:30-18:00 Művelődési Ház!

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle:
„Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt.
A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 20,27-38