Nándorfehérvári diadal 1456. július 22.

A maroknyi egyesült keresztény haderő visszaverte a török seregeket · Európát is védtük a hódítók ellen

Maradandó gyerekkori emlékeim közé tartozik az egyik nagybátyámnál töltött nyár, aki egy alföldi kis falu kántora volt, de mint afféle egyszerű ember, ugyanúgy gazdálkodott szántóján, szőlőjében, mint bárki más. Az illatos rét kaszálása, a kukorica- és krumpliföld kapálása, a szőlőmetszés és -kötözés a mindennapi kötelezettségek szigorú rendjében folyt, amit a júliusi forróságban az életadó búza aratása koronázott meg. Kora hajnalban a család minden tagja kiszekerezett a helyszínre. A férfiak vágták a rendet, a marokszedő asszonyok kötözték a kévét, majd rakták a kereszteket. A gyerekek ott és úgy segítettek, ahogy tudtak. A tikkasztó hőségben csak a dűlőút mentén ültetett akácsor nyújtott némi árnyat, enyhülést.
Az órák lassan múltak, a búzatábla mind nagyobb része adta meg magát a kaszák sebes suhintásának, hogy sorsát beteljesítve keresztekbe rakott kévékbe rendeződjön, amikor a délibábos határ remegő forróságában felhangzott a falu templomának harangszava, hogy jelezze a delet. Három versben szólt perceken át a harang, ami úgy történt, hogy a harangozó kétszer teljes súlyával rácsimpaszkodott a kötélre, hogy megfékezze a harang jobbra-balra való kilengését, majd miután ez sikerült, az átmeneti csend után újra szabályos rántásokkal hozta lendületbe a toronyban megbúvó szerkezetet. Ekkor szerte a határban minden elcsendesedett, a férfiak levették kalapjukat, a nők kiegyenesítették fáradt derekukat, és kezüket összekulcsolva a harangszó három verse szerint elimádkozták az úrangyalát, a biblia angyali üdvözletet leíró soraival összekapcsolt három üdvözlégyet.
A déli harangszó azonban, amely elválaszthatatlanul hozzátartozik a vallásos és vallástalan ember életéhez, nem elsősorban az idő múlását és számontartását jelenti, hanem egy régi jelentős eseményhez kapcsolódik. A középkorban elterjedt templomi harang a nép értesítésének és mozgósításának fontos eszköze volt. Hívta az embereket istentiszteletre, a halottakat elkísérte utolsó útjukon, félreverve pedig veszélyre hívta fel a figyelmet. Ez történt 1456-ban is, amikor II. Mehmed szultán alig három évvel Konstantinápoly bevétele után megindult Európa ellen, és III. Calixtus pápa keresztes hadjáratot hirdetett ellenük. Európa kapuja Nándorfehérvár, a mai Belgrád volt, itt gyülekeztek a magyar seregek Szilágyi Mihály várkapitány és Hunyadi János vezérletével, amit Kapisztrán János keresztesei erősítettek. A fenyegető hírek hallatán a pápa korábban soha meg nem tett lépésre szánta el magát: június 29-én kiadta azt a bulláját, amely a keresztény világ harangjainak megszólaltatását rendelte el, és hozzá a veszély elhárításáért könyörgő imádkozást.
Nem tudható, milyen gyorsan és milyen mértékben terjedt el a bulla által előírt gyakorlat, de mire ennek híre eljuthatott Magyarországra, július 22-én megtörtént a csoda, a török sereghez képest maroknyi egyesült keresztény haderő visszaverte Nándorfehérvár ostromlóit, és döntő győzelmet aratott felettük. Magyarország és Európa megkönnyebbült és fellélegzett, és a pápa nem vonta vissza az eredetileg a török veszély elhárítására elrendelt harangozást és imádkozást, hanem változatlanul meghagyta azt. Ezáltal a napi harangszó elválaszthatatlanul összefonódott a nándorfehérvári diadallal, VI. Sándor pápa pedig az 1500-as szent évben elrendelte, hogy az addig általában estefelé felcsendülő harangszó delente szólaljon meg.
Hunyadi János és a keresztesek győzelme nemcsak Európát mentette meg, hanem, hetven évvel eltolva a török hódoltság kezdetét, megalapozta Mátyás erős Magyar Királyságát és a reneszánsz kultúra kibontakozását. Világtörténelmi jelentőségű, földrészünk történetét alapvetően befolyásoló tett volt ez, amit mi sem mutat és bizonyít jobban, mint hogy a harangozásra vonatkozó pápai rendelet nemhogy feledésbe merült, hanem utóbb még megerősítést nyert. A reformáció előtti egységes nyugati keresztény világ és kultúrája révén a szokás az egész földkerekségen elterjedt, és elmondható, hogy alig van olyan óra, amikor valahol fel ne csendülne a déli harangszó hívó szava.
A nándorfehérvári diadal kivételes jelentőségét nemcsak az adja meg számunkra, hogy sikerült megőrizni az ország és Európa épségét, hanem az, hogy ezt nemzetközi összefogással érte el a magyar sereg. Vereségekben és veszteségekben sajnos bővelkedő történelmünk kivételes sikere volt ez, amelyben a magyar nép ország-világ előtt megmutatta, hogy Európa és a kereszténység oldalán áll, hogy hazájának védelmével egyszersmind Európát is védi. Erre még más alkalommal is többször sor került, de Nándorfehérvár egymagában példázza az önfeláldozó vállalást és a sikeres teljesítést. Olyan kiemelkedő esemény tehát a nándorfehérvári győzelem, amelyre még évszázadok múltán is büszkén emlékezhetünk, és amely még ma is szívmelengető érzéssel tölt el bennünket.

Visy Zsolt egyetemi tanár

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből 
A főparancs: a szeretet parancsa. Minden ember felebarátom! 
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.”
A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.
Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette.
Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette.
Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.”
Jézus így folytatta: „Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!” 
Ezek az evangélium igéi. 
Lk 10,25-37

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből 
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
*
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Ezek az evangélium igéi.