Nyomtatás

Vasárnapi evangélium 2021.05.09.

Értékelés:
(0 szavazat)

https://www.youtube.com/watch?v=RARX6xbWii8

Jn 15, 9-15

Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. 10Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. 11Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. 12Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. 13Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. 14Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. 15Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. 

Jézus Krisztus az utolsó vacsorán „mindent tudtul adott” az apostoloknak, mintegy összegezte a tanítását. A búcsúbeszédnek ebben a részében három kulcsfogalom van: a szeretet, a barátság és az öröm. Ezek minden emberi életnek is a legmaradandóbb értékéi. Jézus így szól ezekről:

Ahogy engem szeret az Atya, én is úgy szeretlek titeket. Szeressétek ti is egymást, ahogy én szeretlek titeket. – Az én örömöm legyen bennetek is! – Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, tudtul adtam nektek, amit az Atyámtól hallottam.

Jézus ezekkel a fogalmakkal is megmutat valamit az Isten legbensőbb, kimondhatatlan és megismerhetetlen lényegéből. Azt mondja, Isten maga a szeretet, barátság és öröm, egyszersmind minden szeretet, barátság és öröm forrása. És mindezt kisugározza az Atya a Fiúra, a Fiú a tanítványokra, ránk és mi miden emberre.

I. Szeretet. Az Atya öröktől fogva szereti a Fiút. A kettejük szeretete oly nagy, hogy „megszemélyesül”: ő a harmadik isteni személy, Szentlélek. Krisztus úgy szeret minket, ahogy az Atya szereti őt, azaz végtelenül, fenntartás nélkül, ingyen! – Nekünk pedig azt mondja: teljesítsétek parancsaimat, vagyis maradjatok meg szeretetemben, és szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!

Az ószövetségi parancs: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”

Az újszövetségi: szeresd felebarátodat, mint ahogy Krisztus szeret téged!

Márpedig Krisztus ingyen, fenntartás nélkül bárkit szeret, mindenkiért életét adta. Nekünk is így kell tenni. Nemcsak a „szeretetreméltókat”, a kedveseket, a rokonszenveseket, hanem mindenkit szeretnünk kell!

A szeretet így nem más: Valamit kaptunk Istentől, anélkül, hogy megérdemelnénk, és továbbadjuk anélkül, hogy viszonzást várnánk!

II. Öröm. Krisztus az önmagában végtelenül boldog Szentháromság örömét hagyta ott a földi szenvedésért, majd átment „Atyja örömébe.” De mindezt azért tette, hogy minket is ebben az örömben részeltessen. Hogy az ő öröme teljes legyen bennünk is. Nekünk azt a belső békét, örömet kell a földi szenvedések között is az emberek felé sugározni.

III. Barátság.

És ezt meg is tudjuk tenni, mert Krisztus mindezen titkokba beavatott minket, és most már barátai vagyunk. Krisztus tanítványa az ő meghosszabbított keze, szája a földön. Az ő szavait mondjuk, amikor az Evangéliumot hirdetjük, az ő tetteit folytatjuk, amikor jót teszünk az emberekkel: barátai vagyunk. Beavatottjai vagyunk, bizalmába fogadott: Az irány tehát az Atyától a Fiúhoz, a Fiútól hozzánk és tőlünk minden emberhez!

Kérdés, hogy mi tesz képessé minket minderre? A Szentlélek. Az Atya és Fiú szeretete, akit épp a búcsúbeszédben megígért Jézus, hogy elküldi, hogy minket támogasson. A közelgő Pünkösdben is ezt ünnepeljük. Várjuk, hogy legyen az Egyház támasza. Hogy szűntelenül teljesíthesse küldetését: hozzon gyümölcsöt a világ számára: a szeretet, a barátság, az öröm gyümölcseit, már itt a földi életben. Azokat a „gyümölcsöket”, melyeket most itt az Atyától Krisztus által kapunk, és egykor az örök életben, mint Krisztus örökösei, az Atyával és a Szentlélekkel együtt élvezni fogunk. Amen

Megjelent: 582 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned