Godefrida nővér Zsámbékon

Értékelés:
(0 szavazat)

Szeptember 10-én, éppen a hétfő esti Vesperásra érkezett meg a Premontrei Női Rendházba a 95 éves Marton Anna, Godefrieda nővér Somlóvásárhelyről, ahol 1950-től egy másik nővérrel, majd 2003-tól egyedül élte szerzetesi életét.

Társa 26 évig az Angolkisasszonyok renjédből való Mária nővér volt. Elhunytával azonban Godefrieda nővér egyedül maradt Vásárhelyen. Ennek ellenére ez idáig nem vágyott közösségbe; szerette faluját, a természetet, az imát és a csendet.

Munka közben is mindig tudott imádkozni. Kedvenc imái mellett mindennap végigmondta a rózsafüzért. Ebből az életmódból ered egyszerűsége, őszintesége és kedvessége, mely olyannyira jellemzi őt, hogy már első találkozáskor magával ragadja az embert.

Godefrieda nővér 1923. május 13-án született. Szülei mélyen vallásosak voltak, őt és négy testvérét keresztény neveltetésben részesítették. 1946-ban lett szerzetesnő. Eleinte Külsővaton, majd Somlóvásárhelyen tevékenykedett rendtársaival együtt. Leginkább állattenyésztéssel és mezőgazdasággal foglalkozott.

Somlóvásárhely azért fontos a premontrei nővérek számára, mert a török időkig ez volt az a hely, ahol a szerzetesnők még hiteleshelyi tevékenységet is folytattak. A török idők után kihalt a Rend női ága, de 1939-ben újra premontrei nővérek népesítették be ezt az ősi fészket. Az 1950-es szétszóratással ennek is vége lett.

Godefrida nővér Zsámbékra költözésével az utolsó, Somlóvásárhelyen őrt álló nővér is beköltözött a nővérek rendházába. OE

Megjelent: 1126 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned