Szeptember 20. Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk

Értékelés:
(0 szavazat)

Százhárom koreai vértanúra – papokra, világiakra, felnőttekre, gyerekekre – emlékezik Egyházunk szeptember 20-án.Kim Taegon András 1826-ban született Koreában.

Tizenöt évesen keresztelkedett meg, majd a makaói portugál szemináriumban tanult. Sanghajban szentelte pappá Jean-Joseph-Jean-Baptiste Ferréol püspök 1844-ben. Szentelését követően visszatért hazájába. Ő volt az első koreai katolikus pap.

Koreába a 17. század elején jutott el a keresztény tanítás. Világi hívek vezették a közösségeket. A 19. században érkezett francia misszionáriusok számukra hirdették az evangélium örömhírét.

Az üldözések több hullámban, 1839-ben, 1846-ban és 1866-ban sújtották a keresztény közösségeket. Szeptember 20-án 103 vértanút ünnepel az Egyház.

András a Csoszon-dinasztia idején kitört keresztényüldözés vértanúja lett 1846-ban. Mielőtt megkínozták és lefejezték, ezt írta: „Az Úr szántóföldjévé teszi a világot. Mi, emberek vagyunk a rizsföld, amelyet kegyelemmel trágyáz, megtestesülése és megváltása által vérével öntöz, hogy növekedjünk és érlelődjünk. Amikor majd az ítélet napján elérkezik a begyűjtés ideje, mindaz, akit a kegyelem megérlelt, a mennyországnak fog örvendezni, mint Isten fogadott fia.”

Csong Haszang Szent Pál a 18. század végén született, és az 1839-es üldözés idején szenvedett vértanúságot. Édesapja, Jeong Yak-Jong Ágoston is vértanú volt, ahogyan unokaöccse, a neves bölcsész, Jeong Yak-Jong János is, aki diplomáciai tolmácsként XVI. Gergely pápával is felvette a kapcsolatot. 

Kim Taegon Andrást XI. Piusz pápa avatta boldoggá 1925-ben 78 társával együtt, majd II. János Pál pápa avatta szentté Csong Haszang Pállal együtt 1984. május 6-án. Mindketten Korea védőszentjei.

MK

Megjelent: 740 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned