Amikor elvállaltam, hogy majd beszámolót írok a római zarándoklatról, nem gondoltam végig néhány fontos dolgot. Minden zarándoklat annyi történet, ahányan ott vagyunk. Mindenki más céllal érkezik, más lelkiállapotban, más imaszándékokkal a lelkében vagy a céduláin, és más ajándékokat kap, más csodákat él át, máshogy tapasztalja meg a Jóisten szeretetét – mindenki úgy, ami számára akkor a legalkalmasabb.
Előre is elnézést kérek a zarándoktársaimtól, mert az alábbiakban elsősorban az én történetem lesz olvasható. Ha objektív lennék, csak leírnám a programot, de inkább pillanatokat, csodákat próbálok megmutatni abból, amit átéltem, átéltünk.
Egész hétvégére esős, hideg időt jósoltak a meteorológusok, indulásnál kis kóstolót is kaptunk belőle – hirtelenjött zápor szakadt ránk, amíg a templomi indító imádság után a buszhoz szaladtunk. Másnap Rómában igazi meglepetés volt a ragyogó napsütés, 25°C. A szombati városnézés is kellemes időben zajlott, vasárnap pedig, a mise alatt a felhők árnyékában sokkal jobban lehetett a tömeget bírni, mint akár a napon, akár esőben. Azért olyan meghatározó élmény a jó idő, mert végül mégis mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen elázni Rómában – volt, aki vasárnap délután, volt, aki az utolsó éjszakai városnézés alatt. Ezután értékeltük igazán, hogy megkímélt minket a Jóisten attól, amit ígértek a három napra.
Már a tizenhét órás odaút alatt több meghatározó élményben lehetett részünk. A San Stefano Rotondo bazilikáról szóló előadás, miközben a Balaton mellett haladtunk, visszarepített hazánk történelmébe, a közös rózsafüzér – csütörtök lévén, a Világosság titkaival – egyszerre teremtett közösséget a mányiak, zsámbékiak, szomoriak, fiatalok és lélekben fiatalok, a zarándokok és II. János Pál pápa között, aki ezeket a titkokat nekünk adta. A gyönyörű táj, a virágzó sövények mellett a természet egy ritkán látott követét is elküldte hozzánk: az első megállónál, egy benzinkút újságos standján egy hatalmas éjjeli pávaszem várta kitárt szárnyakkal, hogy mindannyian lefényképezzük. Éjjel a XXIII. Jánosról szóló két részes játékfilmet néztük meg, ami közelebb hozta hozzánk a „másik”, talán többünknek kevésbé ismert pápát.
