hétfő, 08 október 2018 15:08

Október 1. Idősek világnapja

Írta:

Idősek világnapja a Boldog Gertrúd Központban

Idén is megünnepeltük az Idősek világnapját október 1-jén a Boldog Gertrúd Központban, meghívott vendégek társaságában. A rendezvény elején Martinezné Hirsch Krisztina mentálhigiénés munkatárs mondott bevezető beszédet, majd az intézményvezető, Bárándiné Jánossy Enikő köszöntője következett.

Délelőtt a Nyitott Ház-Tanodából látogattak el a gyermekek, Patyi Annamária és Vasvári Krisztina nevelők társaságában, hogy együtt kézműveskedjenek az idősekkel. Egy vidám montázs őszi plakátot alkottak a lelkes résztvevők, miközben az arra vállalkozók kókuszgolyó süteményeket készítettek. Ezt követően a Mányi roma gyermekek tánccsoportjának előadása következett. Az öt-nyolc éves gyermekeket Banda Andrásné Erzsébet tanította be a táncokra. Az utolsó két táncba már az idősek és a dolgozók is bekapcsolódtak. Az ünnepség késő délután, a Zsámbéki Nótaszeretők Társasága műsorával ért véget.

Az énekek és a táncok, az ünnepi ebéd, a sok finom sütemény, de mindenekelőtt a gyermekek társasága jókedvre derítette az időseket.

O. E.

Megjelent: 64 alkalommal