Kedves vendégeink!

A kezemben tartott könyv alcíme szerint Ullmann Péter Ágoston premontrei szerzetes emlékezéseit tartalmazza. Péter atyáét, aki megélt 77 évével bátran mondhatjuk egy történelmi korszak tanúja, amelyet részben mi is átéltünk, vagy az idősebbek teljesen átéltek.

Nagy öröm a mi kis rendi közösségünknek, hogy ez az emlékezés könyv formájában, rendünk 900 éves évfordulójára készülve, amely 2021-ben lesz, megjelenhetett. Ez reményünk szerint egy sorozat első tagja.

A régi zsámbékiak még emlékezhetnek Izeli Anti bácsira, akihez Péter atya és én is elsőpéntekenként jártunk áldoztatni a Terv utcába. Akárhányszor nála jártam, mindig előkerült: „Az én életem kész regény”. És valóban annyi történet és élettapasztalat és a történelem viharainak sorsokat átalakító tapasztalata volt a szavaiban, hogy szívesen olvasnám. Adalék lenne Zsámbék XX. századi történetéhez.

De az emlékezés nem készült el, bár a lelkes fiatal újságíró többször is nekifutott a feladatnak, de mindig a borospincében fejeződött be az emlékezések sora, ahol mindig eláztak (a jegyzetek). Az életregény, a személyesen átélt sorsfordító idők a személyes, családi emlékezések keretében élnek, amíg az őt ismerők életben tartják szavait.

És milyen jó lenne, ha volna egy ilyen könyv a Keresztes nővér Mária nővér, a Szociális testvér Marika nővér, a premontrei nővérek, vagy Hennike, Csikós néni, Koller Feri bácsi, Ottó atya, Varga Lajos atya visszaemlékezéseivel, akiket a jelenlévők talán már nem is ismernek. Bölcsességük és kitartásuk, átélt megpróbáltatásaik, küzdelmeik hosszabb távon is erőt adók lehetnének…

Ez a könyv éppen azért fontos, mert nagyobb távlatot ad a személyesen átélt időknek. Én magam is jól ismerek sok történetet az emlékezésekből, hiszen rendi-családi szinten mi is életben tartjuk azokat. De ennél többre is érdemesek, arra, hogy a későbbi rendtársak is első kézből hallják, olvassák majd, milyen személyes küzdelemmel jutott el rendtársuk – egy reményünk szerint vissza nem térő nehéz és ellentmondásos időben – hogy premontrei szerzetes és pap legyen.

Az emlékezések szembesítenek minket a saját életünkkel is! Mire volnék én képes, ha azokat a körülményeket adta volna a Jóisten. Az emlékezések hálára köteleznek!

De mit adhat ez a könyv annak, aki sem szerzetes, sem pap nem kíván lenni. Nem egyszerűen egy életrajz a XX. század közepéről, végéről. Nemcsak korrajz, szubjektív történelem.

Mi sokszor ma is a körülmények foglyaiként, rabjaiként szeretjük meghatározni önmagunkat. Sokszor halljuk: „Azért nem tudtam tanulni, mert elvágták az utamat”, „azért nem kereszteltettem meg a fiamat, mert tilos volt”, „azért nincs munkám, mert nincs autóm, amivel bejárjak”.

Ezek az emlékezések nyilvánvalóvá teszik, hogy egy törekvő, dolgozni, élni akaró ember, bármilyen politikai, gazdasági rendszerben, bármilyen történelmi szituációban megtalálja azt az utat, amelyet számára Isten kijelölt. És csak az lesz jó pap, aki jó orvos lett volna, vagy ügyes anyagbeszerző. És azt is megmutatja, hogy aki tisztességes munkásember, a szakmáját becsülettel végző, legyen az autószerelő, mérnök vagy orvos ugyanolyan értékes Isten előtt, mint az, aki papi hivatást gyakorol. Ezt a saját bőrén tapasztalta meg a szétszórt szerzetesség 1948 után.

Ottó atya, egykori elöljárónk, a szétszóratás után, munkásemberként, a XX. század eleji munkás-papi mozgalom fonalát továbbélve, nagy tapasztalatokat gyűjtött, ahogyan ő mondta a „melósok” között melósként. Teljesen megújította, átértékelte hivatását, megújította, megerősítette hitét a szerzetesek üldözésének ideje.

A könyv főcíme: „Inkább létezni, mint látszani” ebből az időből való, sokszor hallottuk Ottó atyától: „Magis esse, quam videri”. Péter atya ennek a sokszor ismételt mondásnak, útravalónak a jegyében akár beteghordóként, akár anyagbeszerzőként, akár egyetemistaként, vagy a Zenetudományi Intézet munkatársaként élte a hétköznapjait – Ottó atya példájára – barátaivá lett a munkatársainak. Nem reverendás papként, habitusba öltözött szerzetesként, hanem egyszerűen, közöttük élve.

Itt Zsámbékon is először, mint Péter orgonistát, vagy Péter kántort ismerték meg az emberek, majd amikor szkólát kezdett vezetni és később, amikor hittant taníthatott, Péter bácsiként szólították a gyerekek.

Minderről és a zsámbéki évekről külön fejezet is szól az emlékezésekben, ami nekünk zsámbékiaknak helyi történelem.

Pétert 1972 Hamvazószerdáján szentelték pappá Krakkóban (a kalandos történet az egyik különlegesen is érdekfeszítő fejezete az emlékezéseknek), de itthon még sokáig titokban kellett tartani, hogy felszentelt pap. 1989-ig, a rendszerváltozásig, az ÁÉH (Állami Egyházügyi Hivatal) árgus szemekkel figyelte a titokban szenteltek tevékenységét. Itt Zsámbékon sem misézhetett a templomban. A Somogyi Béla utcában, Mária és Marika nővérek házában misézett, úgy, hogy még a Varga Lajos plébános sem tudott róla.

Aki nem élte át ezeket az éveket – és már szerencsére egy generáció nőtt fel azóta – el sem hiszi, hogy ezek valóban így történtek. A tényeket megismerheti az utókor, de azt a légkört, amelyben ezek a dolgok megeshettek nem ismerik, nem érzik már az újabb generációk. Azt csak a kortársak tudják felidézni.

Tizennégy éves unokaöcsém nem is érti, hogy mi az, hogy valaki nem kapott útlevelet.  És egyáltalán hogy is volt az, hogy a szerencsésebbek is, a már enyhülő szocializmusban, háromévente egyszer mehettek Nyugatra, akkor is csak szinte az éhenhaláshoz elegendő valutával. És mit jelent az a szó, hogy disszidálni.

Az emlékezések inkább az ezt a miliőt ismerőknek jelenthetnek többet.

A könyv szóbeli interjúk, riportok, magnófelvételek legépelt, javított változata Ö. Kovács József és Szabó Csaba szerkesztésében. Mint ilyen, a szóbeli visszaemlékezésen alapuló szöveg, bizonyos mértékig továbbra is magán hordozza a szóbeliség lendületes szófordulatait, szövegfűzéseit. Ugyanezzel a lendülettel – mintha Péter atyát szóban hallgatnánk – érdemes olvasni.

Nagy értéke a kötetnek a gazdag lábjegyzet anyag, amely a korszakban járatlan olvasót segíti és a könyv végén található gazdag életrajz gyűjtemény, amely a visszaemlékezésben szereplő személyek életrajzának rövid, lexikon-szerű összefoglalása.

Szeretettel ajánlom mindannyiuk figyelmébe, ezt a Szent István Társulat által megjelentetett munkát, amely az idei Könyvhétre jelent meg.

És megköszönöm Péter atyának, hogy személyes élettörténetébe beavatott minket!